Keresés
Close this search box.

Az esemény, ami még a Budapest SUP-ot is felülmúlta…

Volt egy esemény június 23-án, ami számomra – talán a hazai pálya, a saját szervezés vagy az első alkalom varázsa miatt – élmények terén messze felülmúlta a III. Budapest SUP-ot. Történelmet írtunk ugyanis Tatán, ahol a Víz, Zene, Virág fesztivál történetében először SUP deszkákkal eveztünk végig a fesztivál részét képező esti vízi karneválon, majd az Öreg-tó közepéről néztük meg a tűzijátékot a kivilágított vár felett. Nekem ez lett életem eddigi legemlékezetesebb SUP eseménye!

Karácsonyi hangulat júniusban, miért is ne?

Már maga a készülődés is megalapozta a hangulatot, ugyanis mindenki maga díszítette fel a deszkáját és önmagát is mindenféle világító eszközökkel. Voltak itt világító gyűrűk evezőkre húzva, ördögi és hókirálynős hajpántok, evezőre szerelt világító kardok, izzósorral körbetekert deszkák, amit csak el tudtok képzelni. Nekünk nincsen speckó SUP deszkára szerelhető high-tech világító szerkezetünk mert nincs rá keret. Sőt, szükségünk sincs. Ugyanis sokkal nagyobb élmény volt látni, ahogy felnőtt emberekből előtör a gyermeki énjük és fülig érő mosollyal tekergetik az izzósorokat a deszkáikra. 🙂

A felvonulás

Fotó: @magyARTwork

A deszkák és önmagunk feldíszítése után még a naplemente előtt vízre szálltunk. Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy szó szerint mi voltunk a felvonulás fénypontjai, mert itt a kivilágított sárkányhajókhoz, vitorlásokhoz, kajakosokhoz már mindenki hozzászokott az elmúlt évek felvonulásai során, viszont amikor a vízen két lábon álló emberi karácsonyfákat látnak a tavon, arra mindenki felkapja a fejét. Az emberek ujjal mutogattak ránk a vízre szállásunk után miközben várakoztunk a felvonulás megindulására. Napnyugta után, körülbelül 21:15-kor kezdetét vette a felvonulás.

Úgy képzeljétek el, hogy sötétedés után több ezren csodálták a tópartról és a várfalról a felvonulást, és mivel mi szorosan a part mentén haladtunk, hallottunk minden bíztató és elismerő szót, a folyamatos tapsot és ujjongást. Komolyan el sem akartam hinni, hogy mindez nekünk szól! Mindez a tempós zenével együtt rengeteg erőt adott az evezéshez, amire szükségünk is volt hiszen a többségünk aznap már túl volt egy 15 km-es evezésen a Budapest SUP keretein belül. Mivel a többi vízi eszközhöz képest lassúnak számítunk, úgy volt, hogy csak egy kört evezhetünk a felvonuláson, de annyira jó tempót mentünk, hogy menet közben felhívott a vízi programokért felelős vezető, hogy mehetünk még egy kört. 🙂 Így közel 6,5 km lett a megtett távolság.

Az útvonalunk

A tűzijáték

Nagyon büszke vagyok az összes résztvevőre, mert gond nélkül felvették az általunk diktált tempót (ami néha azért elég gyors volt, mivel haladni kellett, hogy a 22:15-re kiírt tűzijáték kezdetére már a tó közepén legyünk) és alighogy megálltunk a 2. kör végén a tó közepén, kezdetét is vette a tűzijáték. Én különösebben nem vagyok oda a tűzijátékokért, de be kell valljam, hogy így a tó közepéről nézve kifejezetten tetszett.

Annak ellenére, hogy a napokban tapasztalt zordabb időjárási körülmények miatt sokan lemondták a részvételt, közel 30 fővel vágtunk neki a vízi karneválnak. Egyébként végig fantasztikus időnk volt, szóval mindenki bánhatja aki nem jött el. Jövőre pótolhatjátok. 😉

UPDATE! Elkészült kedvenc drónosunk, DroneTata videója a felvonulásról, nézzétek meg!

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Víz, Zene, Virág fesztivál igazgatóságának és a vízi programokért felelős vezetőnek, hogy lehetővé tették a felvonuláson való részvételünket és ilyen profin megszervezték az eseményt, valamint a SUPrafel csapatának, amiért segítettek az esemény megszervezésében. Továbbá köszönjük a résztvevőknek is, hogy eljöttek és a nézőknek is a szurkolást és a szuper hangulatot! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek